dec
5


A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján megjelent az új közoktatási törvény vitaanyaga. Az anyag bevezetője szerint az új törvény egyik célja, hogy megteremtse „a nemzeti fejlődés szolgálatába állított közoktatási rendszer és intézményei működésének alapvető szabályait.”

A vitaanyag tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé a felsőoktatási törvény koncepciójával együtt, és még a nyár előtt elfogadják azokat.

 

Én természetesen a nyelvoktatással kapcsolatos, meglehetősen ambiciózus részre koncentráltam a dokumentum olvasásakor:

 

 

„A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokban a két kötelező idegen nyelv mellett egy harmadik idegen nyelv tanulása is kötelező. A nyolc évfolyamos gimnáziumban meg kell teremteni a feltételeket a negyedik idegen nyelv fakultatív tanulásához.”

 

 

Egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor ezt elolvastam. Örültem, hogy államtitkárunk olyan súlyt fektet a nyelvoktatásra , amilyet az véleményem szerint megérdemel. Gondoljunk csak bele: 18 éves korukra a gimnazisták (alias a jövendő értelmiségiek) három vagy négy idegen nyelven beszélnének! Pár év leforgása alatt a nemzetközi szinten nyelvileg retardáltnak számító (statisztikákat lásd itt  illetve az ezzel kapcsolatos bejegyzést itt) nemzetből az élbolyba ugorhatnánk – agyő Balkán!!! Éljenek az értelmes, más kultúrákat ismerő, velük kommunikáló magyar fiatalok!

 

Nem is lenne ezzel az egésszel probléma, ha a vitairat legalább haloványan célozgatna arra, hogy hogyan kívánja ezt a pedagógiai csodát kivitelezni. Mert szépen hangzik, az tuti. Csakhogy a tapasztalatok és a statisztikák szerint a diákok a mostani két nyelvet sem képesek tisztességesen megtanulni. Sőt, gyakran egyet sem.

 

Pedig a munkaerőpiacon nagy szükségük lenne rá – főképp az angolra (ok, tudom talán elfogult vagyok, de nemzeti fejlődést szerintem így szolgálná leginkább a közoktatás:  az üzleti élet nyelve jelenleg az angol, a számítástechnikáé szintén, és bár Kína feltörekvőben van, de a kínaiak nem restek megtanulni angolul, sőt, hamarosan a várakozások szerint a legnagyobb olyan országgá válnak, ahol  értik és beszélik az angol nyelvet. Azt is tudom, hogy az Államtitkár Asszony az angol preferencia terén nem ért egyet velem - szerintem sajnos nem tartunk ott gazdaságilag, hogy nagyon szembemenjünk a világgal. Nem tenném kötelezővé az angolt, de nem is szállnék szembe a szülők kívánságaival… Az oktatás közszolgáltatás, de sajnos a magyar iskolák nem igazán tekintik magukat szolgáltatónak, nincsenek is rákényszerítve. De ez persze egy másik téma, megér egy külön bejegyzést. )

 

Szerintem az első, választott nyelvet a gimnáziumokban emelt óraszámban és olyan jól képzett tanárokkal kellene tanítani, ahol a diákokat semmi sem mentse meg a középfokú vagy annál magasabb szintű nyelvtudás elérésétől az iskola befejezésére.

 

A nyelvtanárok alkalmasságára, úgy pedagógiai mint nyelvi szempontból érdemes lenne rendkívüli figyelmet fordítani, tekintettel súlyos elmaradásainkra nyelvtudás terén. Nemcsak lehetőséggé, hanem elvárássá kellene tenni a folyamatos nyelvi továbbképzést is – hiszen ha valaki csak a nála rosszabbul kommunikáló diákokkal beszél idegen nyelven, óhatatlanul felejteni fog. Épp ezért meghatározott időközönként nagy szükség lenne anyanyelvi közegben történő továbbképzésre.

 

Szigorúan ellenőrizném a nyelvtanárok (és a többi tanár) teljesítményét is, bár ezzel valószínűleg népszerűtlen lennék bizonyos körökben. És ennek az ellenőrzésnek csak egy részét képezné a nyelvtudás objektív mérése: bizony kikérném a szülők sőt (uram bocsá’) a diákok véleményét is. Ez alapján a dönteném el milyen éves továbbképzésre küldöm az illetőt vagy esetleg eltanácsolom –e a pályától.

 

És persze végül, de nem utolsó sorban megfizetném a jó (nyelv)tanárokat. Mert a pedagógus igenis szép és nehéz feladatot vállalt magára, és nincs könnyű munkája. Csak olyat alkalmaznék, aki ezt a szép munkát szívvel-lélekkel és persze tudással végzi – de megfizetném, hogy nem megy el egy multihoz a nyelvtudásával, hanem inkább a gyerekeket tanítja-neveli.

 

De elvárásokat nem csak a pedagógusokkal szemben támasztanék. Megemelném a nyelvi érettségik szintjét és színvonalát (mint említettem, minimum középfokú nyelvtudást várnék el egy nyelvből). Diplomához pedig minimum két nyelvvizsgát várnék el – de a felsőoktatásban is megteremteném, illetve rendezném a nyelvtanulási lehetőségeket. Nagyon hasonló módon a gimnáziumi oktatáshoz.  A „tölteléktárgyak” kárára, amelyeknek az adott szakma végzéséhez, mindennapi gyakorlatához nincs köze.

 

Amint a középiskolás (akár gimnazista akár szakközépiskolás) teljesítette az elvárásokat egy nyelvből, biztosítanám a feltételeket a következő nyelv, nyelvek megtanulásához.

 

De a mennyiség helyett mindenképpen a minőségre helyezném a hangsúlyt.  Mert a pár szavas nyelvtudás nem nyelvtudás, még ha sok nyelvből is birtokolja valaki. Az tett szert nyelvismeretre, aki érti és beszéli nyelvet. És ezzel azt hiszem nehéz lenne vitatkozni.

 

Önök mit gondolnak?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nyelvzseni.blog.hu/api/trackback/id/tr512494520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.02.04. 15:53:51

hogyhogy hogy, hát Úúúgy, meglesz és kész :)