A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján megjelent az új közoktatási törvény vitaanyaga. Az anyag bevezetője szerint az új törvény egyik célja, hogy megteremtse „a nemzeti fejlődés szolgálatába állított közoktatási rendszer és intézményei működésének alapvető szabályait.”

A vitaanyag tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé a felsőoktatási törvény koncepciójával együtt, és még a nyár előtt elfogadják azokat.

Én természetesen a nyelvoktatással kapcsolatos, meglehetősen ambiciózus részre koncentráltam a dokumentum olvasásakor:

Egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor ezt elolvastam. Örültem, hogy államtitkárunk olyan súlyt fektet a nyelvoktatásra , amilyet az véleményem szerint megérdemel. Gondoljunk csak bele: 18 éves korukra a gimnazisták (alias a jövendő értelmiségiek) három vagy négy idegen nyelven beszélnének! Pár év leforgása alatt a nemzetközi szinten nyelvileg retardáltnak számító (statisztikákat lásd itt  illetve az ezzel kapcsolatos bejegyzést itt) nemzetből az élbolyba ugorhatnánk – agyő Balkán!!! Éljenek az értelmes, más kultúrákat ismerő, velük kommunikáló magyar fiatalok!

Nem is lenne ezzel az egésszel probléma, ha a vitairat legalább haloványan célozgatna arra, hogy hogyan kívánja ezt a pedagógiai csodát kivitelezni. Mert szépen hangzik, az tuti. Csakhogy a tapasztalatok és a statisztikák szerint a diákok a mostani két nyelvet sem képesek tisztességesen megtanulni. Sőt, gyakran egyet sem.

Pedig a munkaerőpiacon nagy szükségük lenne rá – főképp az angolra (ok, tudom talán elfogult vagyok, de nemzeti fejlődést szerintem így szolgálná leginkább a közoktatás:  az üzleti élet nyelve jelenleg az angol, a számítástechnikáé szintén, és bár Kína feltörekvőben van, de a kínaiak nem restek megtanulni angolul, sőt, hamarosan a várakozások szerint a legnagyobb olyan országgá válnak, ahol  értik és beszélik az angol nyelvet. Azt is tudom, hogy az Államtitkár Asszony az angol preferencia terén nem ért egyet velem - szerintem sajnos nem tartunk ott gazdaságilag, hogy nagyon szembemenjünk a világgal. Nem tenném kötelezővé az angolt, de nem is szállnék szembe a szülők kívánságaival… Az oktatás közszolgáltatás, de sajnos a magyar iskolák nem igazán tekintik magukat szolgáltatónak, nincsenek is rákényszerítve. De ez persze egy másik téma, megér egy külön bejegyzést. )

Szerintem az első, választott nyelvet a gimnáziumokban emelt óraszámban és olyan jól képzett tanárokkal kellene tanítani, ahol a diákokat semmi sem mentse meg a középfokú vagy annál magasabb szintű nyelvtudás elérésétől az iskola befejezésére.

A nyelvtanárok alkalmasságára, úgy pedagógiai mint nyelvi szempontból érdemes lenne rendkívüli figyelmet fordítani, tekintettel súlyos elmaradásainkra nyelvtudás terén. Nemcsak lehetőséggé, hanem elvárássá kellene tenni a folyamatos nyelvi továbbképzést is – hiszen ha valaki csak a nála rosszabbul kommunikáló diákokkal beszél idegen nyelven, óhatatlanul felejteni fog. Épp ezért meghatározott időközönként nagy szükség lenne anyanyelvi közegben történő továbbképzésre.

Szigorúan ellenőrizném a nyelvtanárok (és a többi tanár) teljesítményét is, bár ezzel valószínűleg népszerűtlen lennék bizonyos körökben. És ennek az ellenőrzésnek csak egy részét képezné a nyelvtudás objektív mérése: bizony kikérném a szülők sőt (uram bocsá’) a diákok véleményét is. Ez alapján a dönteném el milyen éves továbbképzésre küldöm az illetőt vagy esetleg eltanácsolom –e a pályától.

És persze végül, de nem utolsó sorban megfizetném a jó (nyelv)tanárokat. Mert a pedagógus igenis szép és nehéz feladatot vállalt magára, és nincs könnyű munkája. Csak olyat alkalmaznék, aki ezt a szép munkát szívvel-lélekkel és persze tudással végzi – de megfizetném, hogy nem megy el egy multihoz a nyelvtudásával, hanem inkább a gyerekeket tanítja-neveli.

De elvárásokat nem csak a pedagógusokkal szemben támasztanék. Megemelném a nyelvi érettségik szintjét és színvonalát (mint említettem, minimum középfokú nyelvtudást várnék el egy nyelvből). Diplomához pedig minimum két nyelvvizsgát várnék el – de a felsőoktatásban is megteremteném, illetve rendezném a nyelvtanulási lehetőségeket. Nagyon hasonló módon a gimnáziumi oktatáshoz.  A „tölteléktárgyak” kárára, amelyeknek az adott szakma végzéséhez, mindennapi gyakorlatához nincs köze.

Amint a középiskolás (akár gimnazista akár szakközépiskolás) teljesítette az elvárásokat egy nyelvből, biztosítanám a feltételeket a következő nyelv, nyelvek megtanulásához.

De a mennyiség helyett mindenképpen a minőségre helyezném a hangsúlyt.  Mert a pár szavas nyelvtudás nem nyelvtudás, még ha sok nyelvből is birtokolja valaki. Az tett szert nyelvismeretre, aki érti és beszéli nyelvet. És ezzel azt hiszem nehéz lenne vitatkozni.

Önök mit gondolnak?

Nyelvet tanulni komoly munka – persze ideális esetben, ha a megfelelő módját választjuk, élvezet is. Nyelvtanulóként és nyelvtanárként is átéltem már számtalan olyan órát, ahol betegre  nevettük magunkat – és ez semmi esetre sem vont le az órák értékéből, viszont meggyőzött arról, hogy a minőségi oktatás (nem csak nyelv) igenis örömforrást kell, hogy jelentsen a tanulónak és a tanárnak is. Persze itt most nem szakadatlan kéjhömpölyre gondolok, de azért a mosolynak, nevetésnek, vagy csak az örömmel végzett, motiváló feladatoknak (a Csíkszentmihályi – féle áramlat vagy flow élménynek) jelen kell lennie az órákon.

Ahhoz, hogy nyelvzsenik legyünk, a megfelelő helyen kell tanulnunk – az pedig, hogy kinek mi a megfelelő hely, számos tényezőtől függ, például a meglévő nyelvtudástól, a tanuláshoz való hozzáállástól, a rendelkezésre álló időtől és pénztől, illetve egyéni beállítottságtól is.

Általában ez is jelenti az első dilemmát – magántanárhoz menjünk, nyelviskolába, vagy otthon tanuljunk egyedül? Esetleg válasszuk az online nyelvoktatást?

Lássuk mi szól a különböző lehetőségek mellett és ellen. Először hasonlítsuk össze a két leggyakoribb típust: a magántanárral történő tanulást a nyelviskolai csoportos oktatással.

1. Nyelviskolai csoportos nyelvoktatás

Ha csoportos nyelvoktatásban gondolkodunk, először is a csoportos nyelvtanulás fogalma az, ami meghatározza majd a folyamatot. Ez egyszerre az előnye és a hátránya is lehet ennek a módszernek. Előny, mert több, velünk hasonló szinten lévő emberrel gyakorolhatunk. Előny lehet, ha valakire a csoport motiváló hatással van (ez főleg a versengő típusú tanulókra igaz, akiket hajt, hogy jobban teljesítsenek a többieknél). Ha kifogunk jó tanárt sok szórakoztató, csoportban végezhető feladattal, játékkal fogunk megismerkedni az órákon, melyek élvezetesebbé és akár realisztikusabbá is tehetik a nyelvgyakorlást.

Ugyanakkor a csoport hátrányt is jelenthet: a tanár figyelme sokkal jobban megoszlik, mint a magánórákon, kevésbé tud az egyéni igényekre odafigyelni, így előfordulhat (elég könnyen), hogy a tempó egy-egy adott embernek túl gyorsnak vagy túl lassúnak bizonyul. A csoportos nyelvoktatásban általában lassabban haladunk, mint az egyéniben – tehát bár az órák ára olcsóbb, mint egy jó magántanár esetében, több tanóra alatt jutunk el ugyanaddig a szintig, ami ugye emeli a költségeket…  

Ez a legrugalmatlanabb típusa a nyelvtanulásnak időbeosztás tekintetében – az órák időpontja adott, ha nem tudunk menni, sajnos buktuk a befizetett pénzt is. Ez persze bizonyos magántanároknál is így van, illetve a sokan „lemondási idővel” próbálják kivédeni a lemondott órákat – tapasztalataim szerint a kollégák többsége a tanóra előtti  24 vagy 48 órában szabja meg azt a határt, amíg „büntetés” nélkül visszamondhatjuk az órát .

Az előnyök közé tartozik, hogy a tanóra általában professzionálisan berendezett környezetben zajlik, professzionális körülmények között, ha a tanár nem tud valami miatt megjelenni, megoldott a helyettesítés. Viszont  - bár már az elején leszögezném, hogy erre vannak kivételek, nem is kevés – számos nyelviskola, különösen a „tanfolyamgyárak”, sokszor a mennyiségre mennek a minőség helyett (tisztelet a kivételeknek, persze, van ilyen is). Ahhoz, hogy alacsonyan tudják tartani áraikat és így minél versenyképesebbek maradjanak, a tanárok bérét nyomják le…. Mi következik ebből? Demotivált, unott illetve gyakran képzetlen és tapasztalatlan tanárok, akiktől sok mindent hibásan tanulunk meg vagy egyáltalán nem, viszont szerzünk egy rakás rossz tapasztalatot. Persze ez magántanárban is előfordul, csak ott ugye egyszerűbb váltani…

2. Magántanár

Legnagyobb előnye – ahogy az imént utaltam rá – a testreszabottsága és az ebből következő hatékonyság. Egy jó magántanár az igényeinkhez igazítja már a tankönyvválasztást is, míg a kurzusokon ez kötött, hiszen a nyelviskoláknak standardizálniuk kell. Ezzel már a kezdet kezdetén nagy előnyt biztosíthatunk magunknak, hiszen a hatékonyabban és valószínűleg szívesebben is tanulunk egy olyan nyelvkönyvből amelynek tananyaga és témái a lehető legjobban megközelítik a mi céljainkat, tudásunkat és érdeklődési körünket.

A tanár a mi tudásunknak érdeklődési körünknek és tempónknak megfelelően építi fel az órákat és adja a házi feladatokat. Nincs rohanás, ha valami nem tiszta, de nem kell másokra sem várnunk, ha mi már rég megértettünk valamit, vagy túl vagyunk a feladat megoldásán.

Az órák időpontja általában rugalmasabb, mint a nyelviskolai órák esetében – ha időben szólunk, hogy nem tudunk órára menni, a tanárunk megpróbálhat más időpontot találni nekünk. Ez a nyelviskolák esetében nem vagy kevéssé megoldott. Emellett a rugalmasság témakörébe tartozik, hogy egy magántanár egyedi igényeket is ki tud szolgálni – lehet ez egy ritka szaknyelv, vagy valamilyen speciális eseményre(például egy prezentációra) történő felkészítés, például.

Hátránya lehet:  a csoport hiányából következően csak a nyelvtanárral gyakorlunk – bár ezt szerintem sokan előnynek tekintik. A feladatok és játékok  viszont talán kicsit kevésbé sokrétűek emiatt.

Összefoglalásul:

Milyen tapasztalataik vannak a nyelviskolai illetve magánórákkal kapcsolatban?

Beköszöntő helyett:

Magyarország sajnálatosan elmaradottnak számít idegen nyelvtudás és a nyelvtanulás területén – az Eurostat felmérése szerint elmaradunk az európai uniós átlagtól a tanult idegen nyelvek számában az általános iskolai, a középiskolai és a  felsőoktatásban is. Emellett alulmúljuk az európai átlagot a beszélt idegen nyelvek számának tekintetében (itt csak Törökország teljesített rosszabbul nálunk…) és a nyelvismeret mélységében is. A pontos statisztikákkal most nem untatnék senkit (utána lehet nézni például itt: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-10-049/EN/KS-SF-10-049-EN.PDF) . Sajnos talán a konkrét adatok olvasása előtt tapasztalatból is hasonló eredményre számítottam volna.

Azt hiszem ezt az eredményt akkor is szomorúnak találnám, ha történetesen nem nyelvtanárként dolgoznék, de így még jobban elkeserít. Nyilván számos okot, kifogást és mentséget lehet találni a jelenségre – remélem valaki majd valamelyik szép bársonyszékben ücsörögve egyszer elgondolkozik ezen és megpróbál megoldást találni a problémára.

Én a magam részéről aprócska porszem vagyok a magyar ugaron és jóval kevesebbet tehetek, mint a bársonyszékes emberek. Például elindíthatom ezt a blogot – remélem itt majd sikerül néhány hasznos tanácsot adnom nyelvtanulóknak, szülőknek, és talán a kollégák is becsatlakoznak majd (a remélem pezsgő) információcserébe.

Szóval, arra, hogy nyelvet tanuljunk, nyilván több ok is kell, minthogy megüssük a nemzetközi mércét.

Gondoltam összeszedek párat bemelegítésül…

1. Nyelvet tanulni öröm.

Ok, persze nem arra a részére gondolok, amikor otthon magoljuk a szavakat, vagy a századik tesztet töltjük ki otthon a nyelvvizsga előtt… Inkább arra, amikor először fejezzük ki magunkat a frissen tanult szavakkal, amikor először megértjük a kedvenc számunk szövegét, amikor egy nyüzsgő nyelvórán kommunikálunk,  életünkben először viccelünk idegen nyelven – és aztán győzedelmesen learatjuk a babérokat. Bizony, kell egy jó tanár és kell a mi lelkesedésünk, de a nyelvtanulás sok örömet tud okozni!

2. Nyelvet tanulni hasznos.

Kell ezt fejtegetnem??? Megértjük a külföldieket, utazáskor nem bénázunk, hanem szépen, felnőtt ember módjára szobát foglalunk, rendelünk az étteremben, alkudunk és reklamálunk. Megértünk másokat, megértenek bennünket. És nem csak másokat értünk meg, hanem a kedvenc filmünket is nézhetjük eredeti nyelven, elolvashatjuk a kedvenc könyvünket eredetiben. Aztán persze jobb állást is kaphatunk de ez már a következő kategória.

3. Nyelvet tanulni kifizetődő.

Mert bizony a legtöbb jó állásnál már elvárás a tárgyalóképes (általában angol) nyelvtudás, sőt sok álláshirdetést eleve idegen nyelven adnak fel. Mert az állásinterjún is lehengerelhetjük vele az interjúztatót. Profin tárgyalhatunk a külföldi partnerekkel és nem utolsósorban sikeresebben, ha magabiztosan használjuk a nyelvet. 

4. A nyelvtanulás jó hatással van a személyiségünkre.

Aki nyelveket beszél, az előtt kinyílik a világ – jobban megismerheti mások kultúráját, gondolkodásmódját, ezáltal jobban megismeri önmagát és a saját kultúráját is. Nyitottabb a világra. A nyelvtanulás fejleszti az érzelmi és a társas intelligenciát, az önismeret, öntudatosság és az empátia erősítésével.

5. A nyelvtanulás jó hatással van a gondolkodásunkra.

Segíti a strukturált gondolkodás fejlesztését, javítja a memóriát, a koordinált gondolkodást,  az ismeretek használatát és a gondolatok kifejezésének módját.  De nem csak okosabbak leszünk, okosabbnak is tűnünk tőle. Legalábbis szerintem a mai világban egy igazán művelt ember legalább egy idegen nyelven is beszél. Folyékonyan.

És persze még ezer és ezer érv, amik most talán nem került ide… De kommentekben szívesen látnám őket.